politikai definiciók, alapfogalmak

Az előző részt egy egyoldalas kis cikknek szántuk, nem (így) jött össze, ráadásul máris felmerültek további alapvető tisztázni valók, s már most fix, hogy legalább egy fejezet még ezenkívül is hátra van. E jelen fejezetben pedig nem kevesebbre vállalkozunk, mint arra, hogy szakítunk a kétpólusú politikai térképpel – mondván: először csoportok vannak, s csak aztán az eszmék, amiket e csoportok megfogalmaznak, az alapján, hogy mit akarnak.

az 1. részt lásd itt

a liberalizmus problémája

A 'liberalizmus' különleges kihívás a baloldalisággal kapcsolatban, hiszen tekinthetjük úgy is, mintha az liberalizmus a baloldaliság egy meghosszabbítása lenne, és mint ilyen, alapvetően baloldali, miközben, ha belegondolunk, azt látjuk, hogy a liberalizmus időnként, ill. egy ponton túl totálisan ütközik a baloldaliság nem egy alapelvével. Aztán még itt van a különbség a gazdasági és társadalmi liberalizmus között is … – kemény dió, és meglehetősen trükkös.

a szabadság a barikádra viszi a felhőkarcolókat

Akárhogyan is, nincs művész, költő vagy fiatal, aki ne nevezné magát boldogan liberálisnak. A liberalizmus a leglelkesítőbb fogalmak egyike. De vigyázat, ezt is hamisítják!!! Amikor mi, egyszerű halandók azt mondjuk „én liberális vagyok”, arra gondolunk, hogy megengedőek, toleránsak, sőt, támogatóak mindenféle nem-destruktív másság felé, és be vagyunk indulva a szabadságjogokra, a haladó társadalmi mozgalmakra – nagyjából ennyi. Aztán látunk egy liberális pártot, és elkezdünk rájuk szavazni, és évről vére konstatáljuk, hogy valami nem stimmel, hiszen a te liberális alapelveiddel totál ütközik az, amit az un. liberális párt művel a politika porondján. Mi történik ilyenkor?

Később megtanuljuk, hogy a liberalizmust gazdaságilag is szokták érteni, azaz, az illető liberális párt valójában nem hazudik, sőt, a legőszintébben tűzi zászlajára, hogy miről szól a politikájuk – mindössze kihasználják, hogy félreérthető az elnevezés, illetve a címke (illetve hogy az alapfogalom továbbfejleszthető, és egyének helyett cégek, corporation-ök jogainak az érdekében is alkalmazhatják).

Aztán hallunk olyat, hogy „szabadelvűség” és a „szabadság-pártiság” , és hogy nem árt konkrétan definiálni, miről beszélsz egyáltalán, de ez már a társadalom számára követhetetlen értelmezősdi, plusz, ha egész életünkben úgy használtuk a „liberális” kifejezést, hogy azon belül odagondoltuk a szabadságot is, és csomó minden mást is, akkor nehogy kiderüljön már, hogy a liberalizmus inkább a TB-privatizációt jelenti, mint a melegházasságot, vagy hogy a kettőt csak együtt lehet akarni, csomagban.

Találjanak ki ők egy új fogalmat maguknak, és hagyják békén a liberalizmusunkat – gondoljuk, de az van, hogy előbb-utóbb alulmaradunk a vitában, mert abból, amit mi liberalizmusként tekintünk, egyenesen (majdnem egyenesen) bomlik ki az, amit ők liberalizmusnak neveznek (szabadságot a piacnak, szólásszabadságot a cégeknek, illetve liberális bánásmódot, hadd tegyék, amit a genetikai kódjuk diktál – egyék meg a kishalakat, és fűzzék láncra a fogyasztókat). Az ő liberalizmusuk, liberális gazdaság-politikájuk a mi liberalizmusunk meghosszabbítása, kiterjesztése, még akkor is, ha senki sem kérte fel őket arra, hogy kiterjesszék, és ha ez a kiterjesztés a fogalom totális, cinikus megcsúfolása. Nincs más hátra, úgy tűnik, fel kell adnunk ezt a szép fogalmat …

a liberalizmus eredetileg

Eredetileg a nem legalsó, nem proletár és nem szegény rétegekre jellemző, közülük is azokra, akik szimpatizálnak a társadalom és a rendszer reformjával, és azzal, amit az alsó rétegek követelnek progresszív mozgalmaikkal, forradalmaikkal. A liberalizmus a leggyönyörűbb dolog – eredetileg. Olyan emberek, akiknek részük van a jólétben, ahelyett, hogy a rendszer oldalán állnának, azok oldalára állnak át, akik azért harcolnak, hogy nekik is lehessen életük. A harcot pedig ne forradalmak, fegyveres összecsapások idejére értsük (1848), hanem a hétköznapok kulturális harcára „is” (bármelyik korban), mert ez a harc folyamatos, vannak, akik bent vannak, és vannak, akik kint, vannak, akik fent, és vannak, akik lent, és vannak, akik örömmel fogadják el a helyüket, míg vannak, akik kilépnének ebből a rendszerből, annak ellenére, hogy ez az érdekeikkel ellentétes. A liberalizmus a különböző „osztályokat” elválasztó látható vagy láthatatlan falakat áttörve közösséget érez és valósít meg azokkal, akiknek nincs olyan életük, mint lehetne, és azért, hogy nekik is legyen, hajlandóak lemondani arról, vagy annak egy részéről, amijük van (és ezt másoktól is elvárni). Plusz bíznak benne, hogy ettől az egész társadalom, az egész élet szebb, jobb és emberibb lesz.

a szabadság a barikádra viszi a népet

Rose a Titanic-ban a leggyönyörűbb liberális lány (ha már itt tartunk a valóságos szereplők közül Guggenheim és barátai „is” csodálatosak, akik visszautasították, hogy a túlélésükért küzdjenek, más emberek életének a rovására, és ott van a zenekar, és még sokan mások, sajnos).

A liberalizmus a felvilágosodás egyik leggyönyörűbb virága, sőt, fordítva is igaz, a felvilágosodás a liberalizmus virága, hiszen a szegény polgárokhoz képest többlettel, legalább is tudással rendelkező, esetleg magasabb társadalmi osztályokban élő értelmiségiek vetették fel eleve, hogy jó lenne újragondolni ezt a társadalmat, meg a feudalizmust, meg az egész rendszert.

a liberalizmus a mai társadalmainkban

Ma a liberalizmus a legkevésbé jellemzi társadalmainkat, a műveletlen szegény rétegeket gyakran ostoba szélsőjobbos csőcselékként tekintik, vagy sátrakban kempingező csövesekként (USA vs. Occupy), és könnyedén azonosulnak a tévébemondókkal, akik ilyet mondanak a köztévé (= national tv) képernyőjén, hogy „nem tudjuk, mi az, amit a tüntetők akarnak, de nagyon reméljük, hogy hamar megkapják, és hazamennek” (2006 szeptember 17(?)). Általában pedig végfelhasználókként tekintik őket, fogyasztókként egy fogyasztói állatfarmon. Ők ott, mi itt. Az egy más kultúra.

a nép barikádra viszi a szabadságot

Márpedig társadalmi szolidaritás, és baloldali haladáspártiság, forradalmiság nélkül liberalizmusról beszélni orcátlanság. Sokan ezt meg is értik, és ezért jobboldali, konzervatív, rendpárti viszonyulást öltenek magukra (az egyetlen dolog, ami ezzel kapcsolatban sajnálatos, az az, hogy a jobbra tolódó emberek gyakran nem a liberalizmusban, hanem a liberális párt(ok) politikájában csalódtak, s amiatt szerzett ellenfeleket magának egy alapvetően gyönyörű eszme).

A liberális politika a liberalizmust a tolerancia, anti-rasszizmus, fűszívás, melegházasság, és a kultúra támogatásával fedi le. Ezek a témák jellemzik a média-szerepléseiket, illetve ezek fedezik a valódi politikájukat, azaz azt, amit valójában csinálnak. A liberális témák állandó pingetése látszólag jó ötlet, látszólag pozitívum, ám sajnos, a valóságban általában kontra-produktívak.

(erről bővebben majd máskor).

Másfelől, akár úgy is tekinthető, hogy ez a legtökéletesebb álca. Mert hogyan is hibáztatnád az orvost, aki a család legjobb barátja, és ingyen száll ki, hogy ellásson? Hogyan is hibáztatnál egy kormányt, amelyben mindenki … „haver”. Mindenki kultúrember, mindenki liberális, mindenki a leghaladószelleműbb, mindenki magas képzettségű, szimpatikus jófej.

Hogyan is hibáztathatnál egy liberális kormányt a rossz gazdaságpolitikáért? Sehogy – plusz, ha mégis megtennéd, azt mondanák, sajnos, nem tudtunk jobbat, a kormányzás döntéshozás, megnézzük, mit lehet tenni, milyen opciók vannak, ott és akkor nem tudtunk jobbat. Szakértőkkel dolgoznak, maguk is szakértők – hogyan is ne bíznál meg bennük? Esetleg a te diplomád üti az ő szakembereinek a diplomáit, mindet?

Egyetlen homályos pont persze marad, éspedig az, hogy mi a politika. Hogy milyen politika mentén hozzák a döntéseiket.
És itt máris a technokrácia jelenségével találjuk magunkat szemben (amit egy külön cikkben majd bővebben taglalunk).

a liberalizmus mint technokrácia – egy „új” politikai pólus

A technokrácia nemcsak úgy kötődik a liberalizmushoz, hogy az egy annak annak álcája alatt működtetett politika, de logikailag is rokonok (még ha a világ legcinikusabb, legbestiálisabb fogalom-eltérítéséről van is szó). A technokrácia = liberalizmus, mint a rendszer liberalizálása, az emberi befolyás minimalizálása. A kapitalizmus elszabadul, a gépezet elszabadul (lásd elmúlt 20 év, globálisan). A liberalizmus a technokráciával találkozva átment önmaga ellentétébe (a posztmodern egyik vívmánya).

Olyan emberek, akiknek részük van a jólétben, és ahelyett, hogy a rendszer oldalán állnának a rendszer oldalán állnak, és azok oldalára állnak át (osztály)ellenségként tekintik azokat, akik azért harcolnak, hogy nekik is lehessen jó életük.

A technokrácia röviden: az öltönyös szakértők politikája, ahol minden a gazdaságról, a GDP-ről szól, meg a termelésről – még az oktatás is. A társadalom egy gazdaság, a gazdaság pedig egy gépezet, ami hatékonyan kell, működjön, termeljen. Nincs benne baloldaliság, nincs benne rendpártiság, konzervativizmus, a gazdaság-fejlesztés (nem humánus, hanem ostoba, gépi) logikája kizárólagosan uralja a politikát. A technokrácia a kapitalizmus rendszer-programja. Maga a rendszer, tisztán, emberi beavatkozás, ráhatás nélkül. A technokrácia egy mátrix-építés, egy mátrixosítás. Egy fanatikus rendszer, globális parancsuralmi rendszer, pszichológiailag tekintve: vallásos fanatizmussal.

Ez az, amiről senki sem beszél, a technokrácia tiltott szó, szitokszó, nem ér kimondani, ha kimondod, vége a beszélgetésnek. A technokrácia nem áll szóba idegenekkel:)

a rendőrség elvezeti a szabadságot a barikádról (Occupy Wall Street)

A technokrácia egy speciális, külön politikai pólus, túl bal/jobb felosztáson. A rendszer akarata. Nem az számít, hogy mit akar az egyik- másik-, vagy harmadik típusú gondolkodást megtestesítő ember, hanem az, hogy mit akar a rendszer. Az, hogy mi a jó megoldás. A rendszer diktál. Szakértők tízezreinek hadseregén keresztül – szakértők, közgazdászok, brókerek – akik mind ugyanazt az interface-t használják, a modern közgazdaságtant. Ugyanazt és ugyanúgy. És ha mindenki ugyanazzal a műszerrel méri meg, hogy hány éppen fok van, nem meglepő, ha mindig ugyanarra az eredményre jutnak :) Ez egy nagyon beteg interface mellesleg, ezer ponton elvált a valóságtól, kezdve a GDP-vel.

A technokrácia megfoghatatlan, mégis ez a legkonkrétabb a politikában. A technokrácia a megvalósuló politika – szemben a propagált politikával. Jobb és baloldal egyaránt technokrata politikát hajt végre, ki-ki a saját stílusában kiszínezve, egy kis liberalizmusnak látszó szósszal, vagy egy „kis” díszmagyar huszáros kultúr-harccal, neo-horthyizmussal. Lásd a Fidesz egykulcsos adóját eredetileg az SZDSZ találta ki, tehát nyilvánvalóan nem jobboldali elem.

A technokrácia megfoghatatlan, ám a liberalizmus mégis segít megfogni, köszönhetően annak, hogy a két fogalom majdnem teljes fedésben van, s annak, hogy nálunk az SZDSZ, mint liberális párt valósította meg legpregnánsabban (Occupy terminológiával) „az 1% uralmát”.

A liberalizmus a technokrácia közvetlen politikai képviselete – és ezzel elérkeztük a kcs (kakaós csiga) közepéhez, amikor a nyúl lenyúlja a puskát, a vadász pedig a farkat csóválja, és minden összekavarodik. Mert milyen az a helyzet, amikor a TB-kasszát akarják privatizálni, a liberalizmus nevében? Mondván, hogy az állam rossz gazda? Meg hogy aki a privatizáció ellen van, az kommunista (ami rossz)? Milyen az, amikor kölcsönöket vesznek fel, és megszorításokat foganatosítanak, amiktől a gazdaság még inkább leépül – mi meg közben azt kell, mondjuk magunknak, hogy de hát ők azok a jófejek, akik a melegházasságot meg a fűszívást támogatják. Értitek a dilemmát …:)

Ekkor jön elő, hogy:
a liberalizmus, amiről ők beszélnek = (neo/ultra)liberális gazdaságpolitika

avagy: itt röpül az apró bötüs rész

ez a technokrácia megvalósulása

és ez az, ahol kiszállunk …

rend a lelke: a szakítás

Ezennel kimondjuk, hogy nem lehet végtelenségig nyújtani retorikával, ügyvédi, politikusi okoskodással, doktrinákkal, miegymással a baloldaliságot …

Kell, legyen egy konzisztencia a baloldaliság alapfogalmában, máskülönben egy relativizált fogalommá válik (illetve nem tudjuk ebből a státuszból visszahozni), az emberek pedig iránytű és térkép nélkül maradnak a megbolondított útjelzőtáblák rengetegében – hamis rendszerében …

javaslat:

ami konfliktusba kerül a baloldalisággal, az ne legyen baloldali ..

konklúzió:
liberalizmus, nem vagy többé baloldali fogalom!

* liberalism is no far left *

* liberalism is far from left  *

* liberalism is no left *

„BALLIBERÁLIS” oldal/ „ballib” média – minek nevezzelek?

Oké, ez is megvolt. Profi és gyors szakítás. Már csak egyetlen apró pici problémánk maradt, kitalálni, minek nevezzük a ballib oldalt. Szerencsre nagy fejtörést nem igényel, egyszerűen ki kell vonni az elnevezésből azt, hogy bal. Marad tehát a liberális sajtó. A lib sajtó. Esetleg techno-lib sajtó. A balliberális oldal helyett pedig marad a liberális pólus, esetleg liberális oldal (akárhány „oldal” lehetséges).

Ha belegondolunk, ez sok mindent megmagyaráz, miért az SZDSZ politikája volt az erőteljesebb, az, amelyik a kutyát csóválta? S miért történhetett meg, hogy egy jobboldali párt ugyanazt találja ki, mint egy liberális párt (1 kulcsos adó), illetve, hogy Bokros Lajos hogyan keveredik az MDF csapatába, vagy Mécs Imre az MSZP soraiba.

Azért, mert a liberális, a technokrata nem baloldali, és nem is ismer ilyen fogalmakat, sem balt, sem jobbot, sem jót, sem rosszat.

a ballib birodalom visszavág: viszlát baloldal

Világos, hogy ezért a minek nevezzelek-ért cserébe megkapjuk tőlük, hogy:

• proletárok vagyunk-e?

• el akarjuk-e foglalni a téli palotát (és meggyilkolni a cári családot) ?

• hogy antikapitalisták vagyunk-e?

• osztályharcot folytatunk-e?

• a Lenin összes megvan-e?

• ha nem vagyunk egy oldalon a liberalizmussal, akkor mi, baloldaliak nem vagyunk-e véletlenül jobboldaliak? – lásd az LMP-t is ezzel vádolja a „ballib” sajtó és a egész liberális oldal (=Bajnaiék és az MSZP)

Mi kilökjük őket a baloldalról, de ők is minket. Újra fel kell találnunk a baloldaliságot, mert ez a hely háborús övezet, ahol semmi sem valódi már. Így, illetve emiatt is kerül a baloldaliság egy új pólushoz, az ÖKO-pólushoz át. Ez a rendszer-módosító, progresszív pólus … szemben a liberális technokrata pólussal, amelyik egy kegyetlen piramisba rendezi a társadalmat, jó éltet garantálva a felsőbb osztályoknak (az 1%-nak, plusz a holdudvarának), és fogyasztói sorban tartva (a felemelkedés esélye nélkül), médiával butítva az alacsonyabb szinten- illetve süllyedve élőket.

folyt köv.

Ha az ősember egy kényelmes és egyszerű élet reményében mászott le a fáról, akkor megérte. Mész az utcán, zsebedben a telefonod, mit telefon, komputer!, állandóan konnektálva vagy, és a világ összes tudása egy klikkre van tőled. Semmi más dolgod nincs, mint hogy olyan döntéseket hozz napközben, amik pozitív pénzmozgással járnak, a te javadra. Eközben a média szorgalmasan szállítja neked a híreket a valóságról, a politikai harcokról, a jobb és a baloldal harcáról. Életünk egy bizarr hátországban zajlik, a híreket háborús tudósításokként, sportközvetítésekként éljük meg, ezerrel drukkolunk a szövetségeseknek (mi itt, a baloldalon ugyanúgy, mint ők a másikon), s a nagy nyüzsgésben szinte fel sem tűnik, hogy fogalmunk sincs, mi az, hogy „baloldal” …

A „baloldal” nálunk azt jelenti, hogy az MSZP oldala. Nem, nem csak Te vagy felületesen tájékozott, ezzel a fogalommal mindenkinek meggyűlik a baja, újságírókat, szerkesztőket, főszerkesztőket beleértve. A baloldal mibenléte ködbe vész, helyette ilyenek vannak, mint „baloldali értékek”, „baloldali érzületű”, stb. Senki nem firtatja, és senki nem akarja elmagyarázni, hogy mi az a baloldal, és nem véletlenül, hiszen a legegyszerűbb érvelési próbálkozás is akkora fogalom-omlás lavinát indíthat el, ami egész pártokat temethet maga alá. Mindegy, mi mégis megpróbálkozunk vele, tekintsük úgy, hogy megérdemeljük, hogy pontosan tudjuk, mi az, amiben (jobb híján csak) hiszünk :)))

Az első felfedezés, amit tehetünk, az, hogy nem is 'a baloldal' az alapfogalom, hanem a 'baloldaliság'. A 'baloldal' (ha értelmesen használjuk a fogalmat, magától értetődik) az a hely, ahol a baloldalisággal jellemezhető erők, csoportok tömörülnek, egy adott kérdés, egy adott ügy mentén. A gyakorlat azonban pontosan fordított, rendszeresen úgy definiálják a baloldaliakat, hogy azok, akik a baloldalon vannak – értsd, az MSZP oldalán.

adott tehát két definíció (egy racionális és egy tradicionális) :

A: baloldal = ahol a baloldali (baloldalisággal jellemezhető) erők csoportosulnak
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

B: baloldali az, aki a baloldalon van (ami tradicionálisan az MSZP oldala)

________________________________________________________________________

Az alábbiakban

• bemutatjuk, milyen durva visszaélésekhez vezet”het” az, hogy nálunk a B verzió van érvényben.

• megmutatjuk, milyen szuper lenne, ha át tudnánk térni az A verzióra

• és végül lerántjuk a leplet, és tejesen mellékesen kibontjuk, mi az a baloldaliság

Teljesen világos, hogy a B-verzió micsoda ámokfutást tesz lehetővé.

Adott egy rossz kormány, amelyik „baloldali”. Mit tehet egy „baloldali” ember? Szavazzon egy másik pártra? De hát hogyan, ha nincs más? Honnan is lenne, a baloldal egy darab párt. Befogott orral kell szavazni, ennyi. Inkább egy rossz baloldali párt, mint egy bármilyen jobboldali (akik, ugye az ellenséggel egyenlőek).

Felteheted a kérdést, menyiben különbözik ez a kétpártrendszer az egykori egypártrendszertől? Mármint abban a tekintetben, hogy választások idején milyen választási lehetőségeid vannak. Durva. A kétpártrendszer nem más, mint egy egypártrendszer, két un. „oldallal”.

A másik kérdés az, ami adódik, hogy miért nem mennek át az emberek az egyik oldalról a másikra? A válasz az, hogy átmennek, de tök nehezen, és egyre kevesebben. Ők a bizonytalan pártpreferenciájú szavazók, akik még mindig nem sorakoztak fel egyik oldal mögött sem, és választásokkor döntenek, hogy kinek szavaznak bizalmat. Akik nem hívők, nem drukkerek, akik nem írták alá a 40 éves hűségnyilatkozatot.

média-csapda

A média gondoskodik arról, hogy senki nem tudjon átmenni a másik oldalra egykönnyen. Hergelik a népet a saját oldalukon. Napról napra, hétről hétre emelik a tétet. Olyan dolgokat közölnek, amiket az adott oldal karámjai közé terelt emberek még éppen, hogy bevesznek, elfogadnak (valóságosként), és ami lehető legnagyobb kárt okozza a másik oldalnak (értsd, annyira ki van fordítva, amennyire csak lehet, minden újságcikk, tévéműsor, híradó egy-egy ágyúlövés, amivel jól odapörkölnek az ellenségnek, a hírek pedig muníciók, bombák).

Mármost, ebből az jön ki, hogy aki a keményvonalas „baloldali” sajtót olvassa, plusz Olgit nézi, az képtelen lesz egy hírtévés híradót megnézni, és viszont. Pszichológiailag lehetetlen megnéznie a másik oldal tudósításait. Kognitív disszonancia – nagyon durva dolog, dührohamot okoz, ez a minimum, akár hisztériává, gyűlöletté is fokozódhat, olyanokkal szemben, akik „a másik nézetet” „vallják” vagy képviselik.

A média nem tesz mást, mint hergel. Megnézi, mi van az olvasók, nézők fejében, és azt felerősítve küldi vissza. Akik túl messzire kerülnek a másik oldaltól, azokat egyre jobban bedarálja az egyik oldal.
Sőt, ha valaki sokat tartózkodik mondjuk egy decens közép-balos helyen, az a hely is el tudja nyelni, ott, a bal-középen és képes extremizálódni az ember, anélkül, hogy durvábban „balra” tolódna (egyébként ahova tolódik az nem „a bal”, hanem „a messze” – a konszenzusos valóságtól). Így válnak extrémekké a decens nyugdíjasok, kis- és középpolgárok, művészek, nagypolgárok, tanárok, igazgatók, tanult emberek, bárki. Ráadásul, amikor megnézik a másik oldal adásait, egyből látják, hogy azok eltávolodtak a valóságtól, és ez máris elég ok, hogy a saját (ugyanúgy virtuális) valóságukat igazolva lássák.

A média elnyeli az embert, és ennek csak az szab határt, hogy emberek minden ellenkező késztetés ellenére még mindig beszélgetnek egymással (bejött a facebook is, az arccal, névvel előadott beszélgetések kultúrája, szemben az index.hu fórumaival). Ezért nem tud bármit megengedni egy-egy médium. Plusz, ha enyhébb, vagy enyhébbnek tűnik a torzítás, a fanatizálás, akkor több embert tudnak magukhoz vonzani. A végeredmény így is az, hogy adott két hipnotizőr média-oldal, akik nem engedik az embereket felébredni, és napi 24-ben adagolnak nekik torzított híreket és gyűlöletet (jobb és baloldal egyaránt), amitől meghosszabbodik a hipnózis.

A B verzió azt eredményezi, hogy kialakul jobb és bal, és senki sem érti, hogy honnan jönnek ezek, két hívő tábor, akik egymást utálják, és két média-birodalom.

De lássuk, milyen lenne az A-verzió?

Az emberek először is számon tudnák kérni a pártjaikon, a baloldaliságot. Értsd, lenne egy elvrendszer, amihez az illető pártnak a saját túlélése érdekében tartania kellene magát – a baloldalisághoz. Amint vét az alapelvek ellen, jöhet a felhördülés a baloldalon. Baloldali emberek mennének tüntetni a magát baloldalinak mondó kormánnyal szemben (ez csak nálunk nem valósul meg).

Ráadásul, az emberek aszerint választanának pártot, hogy milyen elvek szimpatikusak nekik, és nem úgy, hogy milyen „arcok”. Rengetegen választanának baloldali pártokat (az LMP és a 4K! jól tudják ezt :)), azért, mert a baloldali elvrendszer, és az abból fakadó politika szimpatikus a számukra.

Nagyjából minden fiatal baloldali lenne. A baloldali pártok viszont fel kellene, hogy kössék a gatyájukat, mert a baloldali emberek fenékbe rúgnák őket, amint eltérnének az elvektől, egy picit is.

Még így sem lenne fenékig tejfel az élet, hiszen minden politika tud olyat produkálni, elvileg a legjobb szándékkal, ami totál ellentétes az elvrendszerével (Angliában volt pár ilyen példa, egészségügy terén). A technokrácia lényege, lételeme éppen az, hogy mind a jobb, mind a baloldali politikába beszivárog, szakértők szakértelme révén (ezek az elvek nélküli szakértők, akiknek az elvrendszer nélküli politikusok szabd utat engednek, és elszabadulnak, és a kapitalizmus legdurvább formáit hívják elő).

A B-verzió legsúlyosabb eredménye, hogy mivel nincs elvrendszer, a technokrácia mindent visz – és emiatt nem lesz pregnáns különbség a jobb- és a baloldal között sem, ami segít a tömbösödésnek.

Létfontosságú lenne tehát, hogy a pártoktól valamilyen politikát követeljük meg, elvrendszerek alapján soroljuk be őket, és szavazzunk rájuk, és amikor kormányoznak, vagy a parlamentben dolgoznak, elvrendszerek alapján kérjük őket számon – mert igen, az A-verzióban a választó számon kéri a kedvenc pártjait, négy éven keresztül, és követel tőlük, a végén pedig ítéletet mond. Az A-verzió esetén egy olyan bukott tömb, mint az MSZP, nem nagyon próbálkozna újból, felosztaná a vagyont a tagok között, és hagyná, hogy új generációk kövessék, ahelyett, hogy megszerveznek egy civil mozgalomhoz való spontán csatlakozást visszatérés gyanánt (a civil mozgalmat persze a saját volt miniszterelnökükre merik rábízni, az ő legmegbízhatóbb emberükre).

Így, hogy a B-verzió van érvényben, az MSZP-s ex-elnökök diktálnak, ők szerepelnek a médiában, ők definiálják, mi az, hogy valaki demokrata, és a többi, és a többi, az új pártokat pedig beolvadásra kényszerítik, különben nem együttműködőek, és .. akkor nincs helyük a „baloldalon” :)

S most lássuk, mik nagyjából a baloldaliság alapelvei …

A baloldaliság először is forradalmi, progresszív, a társadalom érdekében történő változás feltétlen híve …

Támogatja a legalsó rétegek jobb életkörülményeit, a szociális intézményekhez való hozzáférést,

a kisebbségek, szegények kirekesztése ellen fellép …

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

A baloldaliság szemben áll

• a kizsákmányolás minden formájával …

• a multicégek, corporation-ök terjeszkedésével

• a vezérigazgatók évvégi bónuszaival

• a megszorításokkal

• a tanuláshoz, az oktatáshoz való hozzáférés jogi vagy gazdasági korlátozásával

• a privatizációval

• a jóléti intézmények korlátozásával

• a kultúra korlátozásával

• a korrupcióval

• a milliárdosokkal (egy milliárdos miniszterelnök elképzelhetetlen)

• a közösség számára hátrányos, nem előnyös döntések mindegyikével

• a rendőri erőszak bármilyen formájával

• a hatalmi cinizmus bármilyen formájával

• az 1% hatalmával

Illetve harcol

• harcol a szegénység ellen

• harcol a korrupció ellen

• harcol a változásért

• a szabadságjogokért

• az egyenlőségért

• az emberi életminőségért

• a közösség érdekéért

• a közösség megszervezéséért

• a politikai döntéshozásban való részvételért (ahelyett, hogy milliomosokat delegálnának)

• a szociális érzékenységért

• a jóléti államért

• a közös tulajdonért

• a kiszolgáltatottság ellen

• az emberiességért (szemben az embertelen technokrata hatékonysággal)

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Ezek csak hirtelen összekapott elvek, de már ezek alapján is meg lehet például vizsgálni, hogy mennyiben tekinthető baloldalinak egy Gyurcsány vagy egy Bajnai kormány, intézkedések, törvényhozás, s egyéb tettek terén. És akkor hirtelen ott találjuk magunkat, hogy adott egy-két „baloldali” párt, amelyek baloldaliságból elégtelenek, sőt, nullák, és ezek foglalják le a baloldalt, évtizedek óta. Ezáltal a másik oldalon virágzik a biznisz, amúgy a kutya sem szavaznia konzervatív, jobboldali „értékekre”, de a korrupt álbaloldal remek alapot ad a jobboldal számára, hogy tömegeket hódítsanak el. A jobboldali párt persze partner a megszorításokban, az állami szintű korrupcióban, sőt, a kétpártrendszerben is, az új választási törvény a kétpártrendszer bebetonozása akar lenni. Nem, nem barátok, hanem ellenségek, de egy csapatban játszanak, egy adott területen vadásznak, zsákmányolnak, és tiszteletben tartják egymást, mint a maffiák, így végül is összejátszanak.

Így élünk itt, a Magyarország nevű telepen, egy-egy ember naponta 300-szor hallja azt, hogy baloldali, és közben a fogalom totálisan torz jelentéssel van felruházva, és maximálisan megtévesztően használják. Amikor fiatalok '98-ban a fideszt nagy tömegben támogatták el kellett volna gondolkodnunk, mi történt a baloldalisággal, hiszen a fiatalok genetikailag baloldaliak. Úgy látszik láthattak valami konzervatív beütést abban, hogy Horn Gyula és csapata nem akart semmiféle változást a társadalom javára, de emelték a tandíjat, nőtt a korrupció, és tomboltak a megszorítások, és sokaknak még Horn Gyula + az MSZP is okozhatott némi problémát, ha esetleg úgy képzelték a rendszerváltást, hogy a régi rendszer és azok hatalmi elitje valahogy feledésbe merül.

Lényeg: '98-ban a fidesz fiatalokat megszólító potenciálja indikátor volt. Azzal, hogy az SZDSZ (az egykori demokratikus ellenzék) 1994-ben összeszövetkezett az MSZP-vel, a változásért harcoló valódi baloldalból konzervatív társaság lett, egy álbaloldal – mint most az ex-LMP-s különítményből).

(Az SZDSZ persze bonyolult, mert azt mondják, ők liberálisok, pedig nem társadalmilag, hanem gazdaságilag, ami ellentétes az igazi liberalizmussal, szóval, nem lehet mindkettő baloldali, de ne menjünk bele).

S ha már itt tartunk az új baloldal (4K!, LMP) révén most valami rendet tehetnénk társadalmunkban, helyére téve a baloldal kérdését, fogalmát, visszaállítva az elforgatott útirányjelzőket, és bevezetve az A-verziót, amikor az a baloldali, aki politikájában a baloldaliságot képviseli. Ez a kis változás például egyik motívuma lehetne egy új korszaknak, amibe az MSZP mint hamis baloldali párt, Bajnaiék pedig mint neo-liberálisok férnek csak be, és semmiképpen sem úgy, mint A BALOLDAL – már megint :)

(az elveket vázlatosan vázoltuk fel, és ezzel is, és általában bármivel kapcsolatban szívesen vitatkozunk, bármilyen észrevételt boldogan veszünk!!)

folyt. köv.

a 2. részt lásd itt